állatorvos
2008-ban végeztem a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán.
Az Egyetemi éveket követően állatorvosi rendelőkben dolgoztam Budapesten és Gyálon. 2014-ben az akkori munkahelyemen részt vettem az állatorvosi asszisztens képzésben is mint elméleti és gyakorlati oktató.
2015-2017-ig tettem egy kis kitérőt, és egy gyógyszer toxikológiai kutató központban voltam vizsgálatvezető. Itt nagyon sokat tanultam a nyulakról, rágcsálókról, farmakológiáról, statisztikáról és fejleszthettem vezetői képességeimet is.
2019-ben szereztem igazságügyi állatorvos-szakértői végzettséget.
2022 óta dolgozom az American Humane nevű állatvédelmi alapítványnak, mint “filmes állatvédő.”
Az Öreghegyi Állategészségügyi Centrum sorait 2021 óta igyekszem erősíteni, leginkább aneszteziológusként veszek részt a rendelői munkában.
Az állatvédelemben igyekszem tevékenyen részt venni. Leginkább önkéntes munkával. Valamint tagja vagyok az Állatorvosok az Állatvédelemért Alapítványnak és a Bojtár telefonos állatvédelmi jogsegélyszolgálat egyesületnek.
2021 óta élek Székesfehérváron. Rendszeresen lovaglok, ezen kívül jógázom és balettra járok. Szeretek olvasni, filmeket nézni, koncertekre járni, utazni és sütni.